NOVEMBER 14., 17.00, ARADI KAMARASZÍNHÁZ
Péter – Seress Rezső: Szomorú vasárnap (2h 30’ egy szünettel)
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat
Kamaramusical
A Csak átutazó vagyok… című dal szövegírója: Horváth Jenő
Dramaturg: Vinkó József
Szereplők: Kárp György, Nagy Dorottya / Berekméri Katalin, Bokor Barna
Rendező: Kincses Elemér
Díszlet- és jelmeztervező: Labancz Klára
Zenei vezető: Csíky Csaba
Koreográfus: Szőke István
Zenei tanácsadó: Orosz Szabó Edit
Zenekar: Makkai István, Ráduly Zsófia, Vilhelem András
Az előadás az UMPA Ügynökség engedélyével jött létre.
A darab főhőse a komponista Seress Rezső (eredeti nevén Spitzer Rudi) Budapesten született 1889-ben, és ugyanott hunyt el 1968-ben, a két világháború közti időszak számos magyar slágerének szerzője.
Bár nagyszámú könnyűdalt, nótát és táncdalt szerzett, Seress Rezső nem ismerte a kottát, és a zongorán csak egy kézzel játszott. Népszerűvé vált szerzeményeinek dallamát konzervatóriumi hallgatók vagy zenészkollégái kottázták le.
Seress életútja sajátságos módon alakult. Kamaszfiúként egy vándorcirkusz társulatához csatlakozott, ahol is légtornász-akrobata lett. Egy csaknem végzetes kimenetelű cirkuszi balesetet követőleg beiratkozott a hírneves Rákosi Szidi Színésziskolájába. Tanulmányai végeztével különböző fővárosi és vidéki társulatoknál lépett fel – meglehetős művészi, de annál kevesebb anyagi sikerrel.
Zenei pályafutása is a színházi világból indult: néha a városligeti Műszínkör elé kitett zongora mellett „közönségcsalogatóként” dalokat adott elő, füttyel és zongoraszóval kísérve önmagát. Fokozatosan zenekar verbuválódott köréje, saját szerzeményeit kezdte előadni, amelyek rövidesen ismertté, népszerűvé váltak, némelyekből éppenséggel sláger lett.
Sikerei nyomán Seresst lokálzongoristának szerződtetik, ily módon stabil egzisztenciához jut. Szerzeményeit lemezeken adják ki, és folyóiratokban jelentetik meg. Az 1923-1933 közötti évtizedben nem kevesebb, mint hatvan dalt szerez, és még vagy negyven dalszöveget ír más komponisták melódiáihoz.
Feleségül veszi az akkori Budapest egyik legszebbnek mondott asszonyát, a keresztény Helénkét, aki egy zsidó komponista kedvéért hagyja el katonatiszt férjét, és lesz hűséges párja Seressnek további zűrzavarokkal terhes élete során.
1935-ben indul el a Szomorú vasárnap című szerzeményének a siker-sorozata, ami leginkább attól válik hírhedt-híressé, hogy a dal zenei partitúráját több öngyilkos környezetében megtalálják, ennek nyomán „az öngyilkosok himnusza” névvel illetik. Elképesztő gyorsasággal válik a melódia közismertté Budapesten, ahonnan már csak egy lépés a nemzetközi sláger-karrier. A legnépszerűbb magyar előadók veszik fel műsorukba, akiket abban az időben soknemzetiségű közönség lát. Seress vendégkönyvébe olyan nagyságok írják be nevüket, mint Toscanini, Luchino Visconti, Spencer Tracy, John Steinbeck, a Wales-i Herceg, az irái sah: Reza Pahlavi, Louis Armstrong és Benjamino Gigli. Otto Klemperer aláírása felé ezt jegyezte: “Nem muzsikus - csak zseni."
A világhír dacára Seress Rezső egy szerény, igénytelen fickó marad, aki megelégszik mindennapjaival. 1941-ben, amikor a zsidótörvények egyre szigorodnak, kényszermunkára viszik, ahol az embertelen bánásmódnak eredményeképp elveszíti egyik veséjét. 1945-ben tér haza, és folytatja bárzongorista karrierjét.
A nemzetközi elismertség nyomán lehetősége adódott külföldre távozni, de Seress kötve érzi magát környezetéhez. Budapesten marad, ahol 1949-ben dalai tiltott listára kerülnek, és zeneszerzői munkásságát sem folytathatja. Az 1956-os forradalmat követőleg a viszonyok változnak, a tilalmak megszűnnek, de a slágeriparban érvényre jutó műszaki haladás és a zenei ízlés változása szerzeményeinek elértéktelenedését eredményezik.
1968-ban kiesik lakása emeleti erkélyéről – feltehetőleg nem véletlenül.
A Seress Rezső életét bemutató, Müller Péter-színmű cselekménye „odaát”, a „túlvilágban” zajlik, a szereplők eltávozása utáni időben. Rezső és Helénke egy játékot kezdeményez, egy előadást, mely során saját emlékezetükben felidézik, és a nézők előtt előadják, lezajlott életük legjelentősebb momentumait. A Pincér, a zongorista egykori lokálbéli munkatársa – egy sajátságos szerep-sokszorozódás segítségével – játszó és előadó partnerük lesz, megjelenítve mindazokat az alakokat, akik Seress karrierjében kulcsfontosságúak voltak.
Ily módon a közönség tanúja lehet a zeneszerző életútja legjelentősebb mozzanatainak, miközben hallgathatja a Seress Rezső zseniális, világhírű slágereit.
„A Szomorú vasárnap hírneve nálunk is felpiszkálta a színházba járók kíváncsiságát, a nagyérdemű már régóta várta a beharangozott kamaramusicalt. Találkozni kívánt a világsikert elért, mégis szegényen, elfeledetten távozott zeneszerzővel, Seress Rezsővel és filmbe illő történetével, újra hallani akarta ma is közkedvelt, andalító, sírva vigadást kínáló dalait, nótáit, slágereit. Garanciát látott a rendkívül népszerű társszerző, a szeretet írómestere, Müller Péter szövegében, a rendező Kincses Elemér színpadi érzékenységében, alázatában és művi modernesedést, erőltetett ötleteket mellőző, hivalkodásmentes légkörteremtő képességében, a három színész tehetségében, magával ragadó játékkedvében, erőteljes egyéniségében, empátiájában. És így tovább, bízott az egész együttesben. (…) Örömmel nevettetnek, vigasztalón búsítanak mindhárman, hitelesen állítva elénk alakjaikat, feledtetve azt is, hogy olykor a hangi, énektechnikai adottságaikat meghaladja a seressi muzsika. Ebben a Csíky Csaba vezette ifjú, de kiváló zenekar is nagyban segíti őket.”
(Nagy Miklós Kund – Népújság, 2009. május 5, kedd)
