Keresés

HÁROM NŐVÉR / Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat



NOVEMBER 15., 17.00, IOAN SLAVICI KLASSZIKUS SZÍNHÁZ




Anton Pavlovics Csehov: Három nővér (3h 20egy szünettel)
Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

Fordította: Kosztolányi Dezső

Rendező: Keresztes Attila

Dramaturg: Bodó A. Ottó
Díszlettervező: Khell Zsolt
Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias

Szereplők: Nagy Csongor, Csiki Orsolya, Némethy Zsuzsa, Vencz Stella, Varga Andrea, István István, Rappert Gábor, Nagy Antal, Péter Attila-Zsolt, Bíró József m.v., Zákány Mihály, Méhes Kati, Nagy Orbán, Gaál Gyula

Ügyelő: Ács Sándor
Súgó: Varga Katalin



A Prozorov-testvérek évek óta egy általunk nem ismert kisvárosban élnek, de folyamatosan gyerekkoruk színhelyére, Moszkvába vágyakoznak. Terveket szőnek, újabb és újabb határidőket tűznek ki, aztán minden marad a régiben, élik tovább szürke kisvárosi életüket.

Csehov Három nővére a boldogságkeresés drámája, melyben nem az a drámai, hogy a hőn áhított boldogság (Moszkva) elérhetetlen lenne a szereplők számára, hanem az, hogy ők semmit nem tesznek az eléréséért. Vágyakoznak utána, beszélnek róla, múltjukban és tervezett jövőjükben keresik, s közben talán észre sem veszik, hogy a boldogság mindannyiuk számára elérhető lenne. Nem látják, hogy a keresett „Moszkva” ott van, mellettük van, vagy a mellettük állóban van. Moszkva nem a múltban és nem a jövőben, hanem a jelenben van – de csak akkor, ha van bátorságuk a jelenben élni.

„Nem olyannak kell ábrázolni az életet, amilyen, nem is olyannak, amilyennek lennie kellene, hanem olyannak, ahogy álmainkban megjelenik.” – mondja Trepjov Csehov Sirályában. A színház nem imitál, s nem irányt mutat, hanem egyszerűen csak tükröz. Mindig saját világunkról szól. Nincs ez másképp a Három nővér színrevitelekor sem: ezek a szereplők és ezek a vágyak ma is élnek, köztünk, bennünk vannak. Mindannyian vágyakozunk a magunk Moszkvája után, s csupán rajtunk áll, hogy elérjük-e valaha.

Sajtószemle:
„És hogy a színház fontos az életben, mégsem maga az élet, ezt is példázza Keresztes a Három nővérrel. (Ebből a szempontból az előadás tulajdonképpen nézőnevelés.) A rendező a katonazene bumsztadrattáját egy utazó cirkusz trombitamuzsikájának hallja, s mintha valóban bohócok és mutatványosok játszanák Csehov művét, komédiának hangszerelve az orosz mester egyetlen olyan darabját, amelyet „drámának” nevezett. (...) Csebutikint Bíró József játssza, egy nagy színész, vendégként, Kolozsvárról. Ha másért nem is, legalább hatalmas rutinja folytán megtehetné, hogy a produkció főszereplőjévé avassa magát. Nem teszi. Miközben Csebutikint eredeti színekkel is felruházza – soha, egyetlen Három nővérben sem láttam ennyire kézenfekvőnek, hogy Irina az ő lánya volna –, a háttérbe húzódva emeli meg a társulati összmunkát, mutat irányt az ifjú kollégáknak.”
(Markó Róbert: Kit érdekel Moszkva? – Színház, 2009. november)



„Amikor igen expresszíven elkezdődik a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása, az ember mindenre felkészül. Khell Zsolt díszlettervező tágas, kietlen, a semmibe tartó teret tart elénk, melyet a szereplők kiabálva képesek csak betölteni hanggal. Bal elől az ominózus óra terpeszkedik, egy álló monstrum, Csebutikin (Bíró József m.v.) hosszan, némán nézegeti. A csupasz számlapú, mutatók nélküli szerkezet fültépően ketyeg egy álló felvonáson át, és baljósan üt, meglepő sűrűséggel. Minden hangkulissza erőteljes, hangos, szinte félelmetes, az órától a hajókürtig, repülőgépzajig, helikopterzajig. (Katonai városban vagyunk.) (...) Keresztes Attila rendező és Bodó A. Ottó dramaturg becsülendő módon, igen apróra átgondolta a dolgot. Nemcsak jelenetenként, hanem jelenetről jelenetre, ívről ívre, egyik kapcsolódási ponttól a másikig, keresve a válaszokat a kisebb és nagyobb miértekre.”
(Stuber Andrea: Az idő nyomában – Criticai Lapok, 2010. március)

„Illúziótlan, karcos előadás, nagyra törő színházi program első stációja. A kopott patinájú, de hibátlan akusztikájú, a valahai ékszerdoboz-szépséget nyomokban őrző erdélyi épületben úgy játsszák Csehov remekét, hogy a szenvedélyek hullámmozgása elér egészen máig. (...) A sokszor kidolgozatlanul nyersnek tűnő, különnemű hatáselemekkel is operáló, s eltérő játékminőségek összebékítésével kísérletező előadás közepette többször eltöprengtem azon, vajon mikor láttam olyan Három nővér-értelmezést, amely ennyire élesen hozta volna színre Csehov (Kosztolányi fordította) gyilkos szövegeinek dermesztő jegességét, abszurdba hajló modernségét.”
(Kovács Dezső: Távol Moszkvától – Revizor online, 2010. március 28.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése